Újévi fogadalmak – mi lett veletek?

2016. JANUÁR 21.
3 percnyi olvasás
Az új év 21. napját mutatja a kalendárium. Úgy tartják, hogy ennyi idő (21 nap) kell ahhoz, hogy egy egyszerű szokás kialakuljon, beépüljön, rutinná váljon.
Bár pszichológiai kutatások nem támasztják alá ezt a feltételezést, az biztos, hogy ahogy múlnak a napok az új évben, egyre jobban körvonalazódik már, hogy a nagy szilveszteri fogadalmak – ha voltak ilyenek, - hogy állták az idő próbáját.

Te hogy vagy a sajátjaiddal? Egyáltalán szoktál fogadkozni?

Én nem az új évi fogadalmakban, hanem a célok erejében hiszek.
No meg az ehhez kapcsolódó cselekvési tervekben… amik akár új évi fogadalmak is lehetnek… És amik végig-vitele, - az év bármely napján - követel némi fegyelmezettséget, kitartást.

Aki tűzött már ki olyan célt, aminek teljesítése közben kifogyott a lendülete, az valószínűleg emlékszik az ezt követő lelkiismeret-furdalásra, no meg az azt enyhíteni akaró magyarázkodásra, kifogás keresésére. És ha igazán őszintén tükörbe nézünk, akkor valószínűleg azt is fel tudjuk idézni, hogy az önmagunknak tett ígéretek megszegése cseppet sem használ az önbecsülésünknek. Mert ott belül, egészen halkan, egy kis hang, azért emlékeztet minket, hogy „ígéret szép szó”. No meg arra is, hogy nem véletlenül tűztük ki azt a célt, vagy legalábbis tettünk fogadalmat. Fontos volt nekünk ez a dolog,… és valószínűleg most is fontos, csak megjátsszuk, hogy: „ már nem-is”, hogy savanyú a szőlő. És ez szépen, lassan belülről rágja, rongálja az önbecsülésünket…

És akkor most hogyan tovább? Vagyis inkább, ha már egy coach jegyzetét olvassuk: „Mit tanulhatok ebből a helyzetből?” Legelőször is azt, a már –már közhelyes igazságot: „hogy nincs más kudarc, csak ha feladjuk a próbálkozást!

No meg azt is, hogy nem mindegy mit, mennyit, milyen nagyot és milyen határidővel ígérünk magunknak. Szó sincs arról, hogy ne álmodjunk nagyot! Hisz minden csodás alkotás egy nagy álommal kezdődött! De az álom megvalósítást érdemes vállalható, de kihívást jelentő méretű lépésekre bontani és ennek mentén célt kitűzni, azaz határidőt szabni hozzá. Úgy tartja a mondás, hogy
nincs irreális cél, csak irreális határidő.
Szóval ez az a pont, ahol légy résen!

A terv készítése közben érdemes számba venni a várható rizikókat, akadályokat, nehézségeket. Ez igazán könnyű lesz, ha újrakezdők vagyunk. És ha már lajstromozunk, érdemes azt is végiggondolni, hogyan fogjuk legyőzni őket: kik, mik lesznek a segítőink. Kisgyermekes anyukaként a legkisebb királyfi tarisznyájába kerülő varázseszközök képe villan be rögtön. De James Bond is egész komoly arzenállal rendelkezik.

És hogy mi segíthet minket, hétköznapi hősöket? Nekem a legnagyobb segítségem, ha világosan tudom, miért akarom (nem szeretném, hanem akarom) elérni azt a célt. Ha látom magamat, hogy mivé, kivé válok általa, hogyan fejlődöm, és elképzelem a megvalósulás érzését. Én hiszek a lelki–mozi erejében. Jim Rohn szavaival:
ha elég erős a miért, a hogyan részletkérdés.
Nekem bevált rizikócsökkentő módszer, ha leszűkítem a saját mozgásterem, nem hozom kísértésbe magam. Pl. nem tartok otthon ropogtatnivalót: biztos, ami biztos. És soha nem kezdem a napom a FB-on, de gyakran a levelezésem sem nyitom meg, amíg azokkal amik a legfontosabb teendőim az adott napra, nem végeztem. A délelőtti órákban igazán hatékony vagyok, nem vesztegetem ezt az idő azzal, hogy az emaileket olvasgatok, és bár ráérne, de mégis azonnal válaszolok, hiszen „már úgyis megnyitottam”.
Hiszem, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, és ha már van célom, no meg mellé teendőim, „fogadalmaim”, akkor a legalkalmasabb idő a cselevésre a MOST! Így a lendület erejét kihasználva mindjárt teszek is konkrét lépést a célért. Nem „lendületből megcsinálom az egészet”, de legalább adatot gyűjtök, vagy beregisztrálok, vagy rákeresek a szakértőkre… Borzasztó jó érzés úgy befejezni a napot, hogy: „ már úton vagyok!”

Gyerekkoromban, ha még nagyon hideg volt a Balaton, akkor azzal bíztattam magam, hogy „csak megmártózom, és ha tényleg nem jön be a dolog, akkor abbahagyom”. Nem igazán szerettük, de valljuk be azért időnként bejött a: „csak kóstold meg” unszolás. Vagyis van, amikor csak annyit ígérek, hogy elkezdem, pl. a tornát aznap este, aztán majd meglátjuk a folytatást. És persze ha már belekezdek, akkor nem használom ki az abba lehet hagyni lehetőséget.

Az önfegyelem erejénél még jobban hiszek a fejlődés, a tanulás, a kezdjük újra, csináljuk másképp lehetőségében.
Pl. abban, hogy tervezés közben azt is számba veszem, hogy milyen új tudásra, készségre, képességre, szokásra van szükségem a cél eléréséhez. És hogy ez szem előtt legyen, beírom a határidőnaplómba is: „szokásaid a céljaidat szolgálják?” Hetente legalább egyszer,- ideális erre a péntek vagy a hétvége- tükörbe nézek ezzel a kérdéssel. És ha „nem” a válasz: akkor folytatom a kérdezősködést pl. azzal, hogy „mit fogsz másképp csinálni?”, azaz „mit tanultál?” És a válaszok birtokában, ha kell, „újratervezek”.

Mert, hogy valamikori pedagógusként, vezetőként, és coachként megingathatatlanul hiszek a tanulásban, és az ezt követő fejlődésben.

Nos kedves olvasó! Te mit tanultál idén? És mit csinálsz másképp…. mostantól?


Ha tetszett, megoszthatod:

  vissza a blogba