Szeptember az új január

2018. AUGUSZTUS 28.
3 percnyi olvasás
Fogalmam sincs, hogy a sulikezdés miatt alakult ki ez a reflexem, vagy nyári pihenő az oka, de ahogy közeledik a szeptember, egyre tervezősebb, aktívabb üzemmódba kapcsolok. Igen, én anno a sulit is vártam, és a hivatásomat is szeretem.
Szerettem amikor tanítónő voltam, és azt is, amikor a családi vállalkozásunkban a középvezetőket képeztem, vagy épp az értékesítőket tréningeztem. Szerettem fejleszteni és fejlődni is – ezért lettem coach. És szeretem a változást, a kihívást, a kísérletezést. Megtalálni mi a legjobb, ami egy helyzetből kihozható.

Például, hogy lehetne máshogy, jobban, eredményesebben folytatni az évet.

Hiszen 4 hónap még hátravan!
Ugyanakkor már csak 4 hónap van hátra!

Rengeteg, és nagyon kevés egyszerre. Hogy lehetne a legtöbbet kihozni ebből? Próbáld ki az egyik leghatékonyabb kérdést, amit az 1-etlen dolog c. könyvben olvastam!
Mi az az egyetlen dolog, amit idén meg szeretnék tenni - el akarok érni, intézni - aminek a megtételével minden más könnyebbé, vagy feleslegessé válik.
Használhatod az életed minden területére: család, párkapcsolat, egészség, fejlődés, pénzügyek stb. És persze érdemes nagyobb időperspektívát is megnézni, akár egy egész életet! De itt most az évből még hátralévő 4 hónapra akarunk fókuszálni, nem a célkitűzés, hanem a megvalósítás a témánk.

Nem árt, ha tudod, hogy miért is akarod elérni ezt a célt, mit fog adni, miért vágysz rá. Gondolkozz el egy kicsit ezen is, mielőtt tovább lépsz. Ha már tudod, hogy mi a legfontosabb célod, erre az évre, - és miért akarod azt, akkor folytasd azzal, hogy megtalálod, hogy

mi az az egyetlen dolog, amit meg tudsz tenni, ebben a hónapban, ezen a héten és persze a mai napon
ami közelebb visz a távoli célodhoz – és aminek megtételével minden más könnyebbé vagy feleslegessé válik. Ez a kérdés, segít meghatározni a leghatékonyabb feladatot, segít választani a lehetséges teendők közül.

A lehetséges teendők listáját pedig úgy tudod összeállítani, ha kicsit nagyitó alá veszed az elmúlt időszakot, és magad! Például úgy, hogy megválaszolod a következő kérdéseket:

Mi volt a 3 legnagyobb sikered büszkeséged idén?
Mi volt a legnagyobb tanulságod/leckéd/tapasztalásod idén?
Milyen tulajdonságaid segítettek neked eddig?
Milyen tudás, szokás, képesség segítene ezután?
Ha újrakezdhetnéd az évet, mit csinálnál másképp?
Mi hozná a legnagyobb változást, előrelépést a célod felé?
Kik tudnak támogatni a célod elérésében?
Milyen akadályokra, nehézségekre számíthatsz?
Hogyan fogod legyőzni őket?
Honnan, hogyan merítesz erőt, hogyan töltődsz?
Mi történik, ha nem éred el a célod?
Hogyan ünnepeled meg a sikert?

4 hónap: rengeteg és nagyon kevés! Tegyél érte Ma, most, hogy érdemes legyen visszanézni majd rá. Tudod: a cselekvés számára csak a pillanat, a most létezik.

A tegnap már meghalt, a holnap még meg sem született.
Hozd hát ki a mából a legtöbbet.


Ha tetszett, megoszthatod:

  vissza a blogba