Gyermekkori álmaink

2015. NOVEMBER 5.
3 percnyi olvasás
Egy délután egy farmer egy sastojást talált kipottyanva a sasfészekből. Hazavitte és berakta a tyúkudvarba a kotlós alá. Mikor eljött az ideje, a sasfióka kikelt a tojásból, és együtt nevelkedett a többi kiscsirkével.

Mi lesz belőled? Attól is függ, hogy kinek a véleményére adsz!
Csirkeként élt az udvarban, de egyre inkább kilógott a sorból. Akkora szárnya volt, hogy a csirkék közül egyedül ő tudott egy méterre felemelkedni a talajtól. Imádott a földből a rovarokat és a bogarakat kiszedegetni. És ha igazán balzsamos szellő fújt, úgy érezte hívja az ég, a messzeség. Ilyenkor kitárta a szárnyát, felemelkedett, de aztán bátortalanul mindig visszahuppant. Így szaladtak az évek a tyúkudvarban.

Egy szép napon meglátott egy hatalmas madarat az égen, amely méltóságteljesen körözött a levegőben. Elismerően csodálta az égi tüneményt, míg a többiek pillanatok alatt fedezékbe bújtak. Amikor a fenséges madár már messze járt, és a baromfiudvar újra benépesült, oda lépett a legöregebb tyúkhoz:
- Kicsoda volt, az ott fönt? - kérdezte.
- A sas! A madarak királya, a levegő ura! - felelte az.
- Ó! Milyen csodálatos lenne repülni ott fönn a magas égen...
- Felejtsd el - torkolta le a tyúk. - Mi csak csirkék vagyunk, nekünk a földön a helyünk.

A sas meg sem kísérelte hát a szárnyalást. Soha nem tudta meg mire lenne képes. Évekkel később abban a tudatban halt meg, hogy ő csak egy csirke a farmról.

(Anthony de Mello nyomán)


Ez a történet mélyen megérint akárhányszor találkozom vele, mert számomra az eltékozolt élet példázata. Pontosabban az eltékozolt lehetőségeké, vagy még inkább az eltékozolt tehetségé.

Hiszem, hogy mindannyian sasok vagyunk!
Vannak szerencsések, akik megélhetik ezt, mert a sas-mivoltukba vetett hitük szilárd, és bármit káráljon is a környezetük, ők rendíthetetlenül haladnak előre. Ilyen kiválasztott volt szerintem pl. Edison. Bár egy tanmese szerint csodás édesanyja belé vetett bizalma alapozta meg sikeres életét. Ha így van, akkor ö azon szerencsések közé tartozik, akiknek az otthoni, a családi háttér támogatása adta a védőhálót a szárnypróbálgatáshoz. Aztán vannak olyan szerencsések, akiknek bölcs tanára, mentora egyengette útját. És akad olyan is, akinek házastársa segített megőrizni elszántságát.

És a többiek? Akiknek

azt sulykolja a környezet a fejükbe, hogy ők csak csirkék,
és neki a földön a helyük? Azok törvényszerűen elsüllyednek a középszerű lét mocsarában? Nekik nehezebb dolguk van. Ők a magányos harcosok, akik a belső iránytűjükre hagyatkozva találják majd meg a bennük lakó sasfiókot. De ha elcsendesülnek kicsit, és arra figyelnek, hogy mi az, amiben örömüket lelik, mivel szeretnek igazán foglalkozni, mi az, ami büszkeséggel tölti el őket, és mi az 5 legfontosabb érték a számukra, s azok milyen sorrendben követik egymást, máris közelebb jutnak a valódi énjükhöz. És ha már a jó úton járnak, érdemes megrajzolni a szárnyaló, kiteljesedett ideális énünk képét is. Azt az ént, akire maradéktalanul büszkék lehetünk. … s aztán csak ki kell tárni a szárnyukat…

Mindannyian különleges képességgel, tehetséggel, jöttünk a világra.
És ezt gyermekkorunkban mi is hisszük. „Tűzoltók leszünk és katonák” tervezgetjük, esetleg orvosok, vagy tanítók. Megrajzoljuk álmaink házát, ami lehet, hogy inkább palota a szobák funkcióját tekintve, talán még helikopter leszállót is álmodunk mellé. Világkörüli utat tervezünk, sarki expedíciót, szafarit és Himalája meghódítást. Csodás autókat, és yachtot, no meg Nobel díjat, Oscart, vagy a rák ellenszerének megtalálását. Lelkesedj úgy, mint egy gyerek! Hisszük, hogy mesés életünk lesz, hisszük, sőt tudjuk, hogy nem véletlenül születtünk meg, hogy dolgunk van itt a Földön. Érezzük a szárnyainkat, és látjuk magunkat, ahogy azokat kiterjesztve fenségesen vitorlázunk… aztán mindez felnőttkorunkra, a kevésbé szerencsések életéből valahogy „elpárolog”…

Vissza lehet szerezni a tetterőt, a lelkesedét,
ami gyermekkorunkban áthatotta a létezésünket? Lehet a felnőttkorra megszerzett bölcsességet, élettapasztalatot és ezt a nyitott, lelkes állapotot együtt megélni? Lehet a való világban is szárnyalni? Szerintem a belső iránytűnk segítségével: igen. Csak figyeljünk rá, és hagyjuk, hogy jelezzen.


Ha tetszett, megoszthatod:

  vissza a blogba